Ínség csendje

Lassú léptekkel halad

a fák alatt;

nézd a levélzetet:

megérkezett

az ősz.

Szürkén kanyargó hanyag

füstfonalak

képezik részedet,

egészedet.

Komor köveken kopog

cipőd, zokog;

zoknid vízben ázik:

lábad fázik,

nedves.

Hazaérsz, a tűz lobog,

csendben morog

a vaskályha lángja,

egymagába’.

Utolsót lobban a láng,

a tűz falánk:

körbe’ mindent felfal,

lassan elhal,

kihűl.

Kiürül a fáskosár;

csak pár bogár,

mi motoszkál benne:

ínség csendje.