2016. március 24., csütörtök

Testet öltött lélek

„Mély barázdákat szántott az idő arcomon,
hajam hófehér lett,
kezem reszkető,
sűrű ráncokkal szelt.
Megfáradt szó pihen halkan ajkamon,
nincs már értelme kiáltani,
időm letelt.
Hol van már a remény,
a lehetőség a szépre, jóra?
Elment, szinte futva menekült.
Hiába vártam a bűvös szóra,
 maradt a csend,
és én, egyedül.
Lábaim bottal járnak,
ritkán kelnek útra,
kedvenc helyük a régi hintaszék,
szemeim már csak segítséggel látnak,
eljárt az idő felettük már rég.
Olyan, mintha tegnap lett volna…
a küszködés, kín, szenvedés,
mintha az élet szándékosan tolna,
taszítana engem a halál felé.
Ez lett a sorsom,
el kell fogadni.
Nincs értelme küzdeni folyton,
bele kell nyugodni.
Az élet már csak ilyen,
valakinek több jut,
míg másnak kevesebb.”
-         így szólt a lélek,
majd az irányítást átvette a test.
Felállt, rendbe szedte magát,
s reggel lévén, munkába ment.

(2007. szeptember)

(Magyar Nők Szövetsége – „Kortárs női hangok”  irodalmi pályázat vers kategóriájának egyik nyertes pályaműve, 2013)

2016. március 12., szombat

Megzenésítettek

A József Attila Vers-Dal Fesztiválra benevezett verseim közül a Tél jön, temető címűt a SzeRBusz zenekar megzenésítette. A megzenésített vers az alábbi linken található: 

2016. március 9., szerda

Születésnapomra

Holnap lesz a születésnapom, a harmincnyolcadik. Fura ezt így leírni, én valahol tizenhétnél leragadtam; nem tudom, hová lettek az évek, hová lett a családom, hová lett az életem.
Orvoshoz készülök egyetlen élő felmenőmmel, a nagyapámmal. Fésülöm a hajamat a tükörnél, talán ez az egy, ami megmaradt a „régi életemből”: a hosszú hajam. Ahogy múlik az idő, egyre több félelem gyötör, és egyre nő a bűntudatra okot adó tételek száma. Arra gondolok, hogy Isten jelezhetne nekem valahogy, ha megbocsátotta a bűneimet, talán akkor én is meg tudnék bocsátani magamnak, és elmúlnának a bűntudat okozta félelmeim, gyötrelmeim. Azt is kérem Istentől, hogy adja valahogy tudtomra azt is, hogy van még időm. Fel akarom nevelni a gyerekeimet. Nem kell nekem más szülinapi ajándék.

* * *

Nagyapámat otthagyom a váróban, átszaladok a gyógyszertárba. Sokan várnak az orvosra, van elég időm – gondolom. A patikában is vannak előttem, majd’ negyedórába telik, mire végzek. Szegény Papi, most biztosan izgul, hogy miért nem megyek már, mi lesz, ha sorra kerül, mielőtt megérkeznék. Aztán arra gondolok, hogy igazán megbízhatna bennem, mint ahogy egy gyermek bízik a szülőjében. Csak maradjon nyugodtan, tudnia kell, hogy megyek, időben; tudom, mit csinálok, és nem hagyom cserben. Meg kell bíznia bennem. Érdekes gondolatok, már-már az elvont-kategóriába sorolom őket. Persze, mire visszaérek a váróba, nagyapám már bent van, az asszisztens soron kívül behívta őt magához; hát persze, az INR-érték ellenőrzéséhez az orvoshoz nem kell bemennie.

* * *

Hazaérünk, teszek-veszek, eszembe jut a másnapi születésnapom. És hirtelen, villámcsapásként hasít belém a felismerés: ilyen gyorsan még sosem kaptam választ kérdésre, kérésre! 

Igazgyöngy értékmentő, értékteremtő országos irodalmi pályázat, 2015



2015. december 2., szerda

Szeretet-napsugár

Közöny-tengeren 
szeretet napsugara
némán hatol át. 

(2015, nyár)


2015. december 1., kedd

Tücsök-szösszenet

Apró tücsök, éji dallam,
benne van a dalban.
Mint kés a vajban,
úgy szántja át
az éjszakát
- hallgasd a tücsök dalát!